Fotó: Meglepő szobrot helyeztek el a ferihegyi váróban
A Herendi Porcelán-manufaktúra oroszlánjával köszönti a vendégeket a gyereksarok mellett a SkyCourt. A porcelán állatot a Hungarian is Trendy kampány részeként helyezték ki.
A Herendi Porcelán-manufaktúra oroszlánjával köszönti a vendégeket a gyereksarok mellett a SkyCourt. A porcelán állatot a Hungarian is Trendy kampány részeként helyezték ki.
Hozzávetőleg 120-150 fiatal töltötte az éjszakát a ferihegyi repülőtéren a Sziget után - közölte a Budapest Airport.
Ritka teherszállító repülőgép járt a közelmúltban Ferihegyen, ebből a típusból mindössze 64-et gyártottak.
A reptéri üzletek forgalmát szeretné fellendíteni a Budapest Airport, amely új akciót indított az utasoknak – aki vesz valamit bármelyik ferihegyi boltban, egy magyaros szuvenírt kap ajándékba.
Különleges kisgépek jártak a napokban Ferihegyen, köztük egy olyan is, amely nagy valószínűséggel a Mercedes vezetőit szállítja szerte a világban – közölte a Budapest Airport.
Több mint harminc kisebb-nagyobb repülőgéppel érkeztek meg Budapestre a Forma-1-es pilóták és a csapatok a hétvégi Magyar Nagydíj előtt. A Budapest Airport egy galériát is összeállított a menő magángépekből a Facebookon.
Mosolygó stewardessek, brazil és portugál focizmezt viselő cégvezetők és üdvözlő vízsugarakat lövellő tűzoltóautók köszöntötték kedd este a TAP portugal légitársaság 10 éve működő Lisszabon–Budapest-járatát.
Európában még ritkán látható, különleges Boeing B 737-800-as repülőgép járt Ferihegyen - közölte a Budapest Airport.
A légi forgalom zavartalanul működött csütörtökön a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren annak ellenére, hogy az Yvette vihar dühöngött Magyarországon. A Budapest Airport közzétett néhány képet Ferihegy tegnapi napjáról.
Még néhány napig tart a Sziget fesztivál hatása a repülőtéren, tekintve, hogy sokan nem tudnak egyből hazamenni. Nekik a reptéren pihenőzónát alakítottak ki.
Hétfő délben érkezett meg Moszkvából a Wizz Air „aranygépével” a magyar kajak-kenu válogatott. A válogatott parádés teljesítményt nyújtott a versenyen: 6 arany-, 5 ezüst- és 6 bronzéremml tértek haza, amivel az éremtáblázat első helyét szerezték meg Magyarországnak. A gépet a Budapest Airport és a repülőtéri tűzoltók a győzteseknek kijáró diadalív vízsugárral köszöntötték – olvasható a Budapest Airport Facebook-oldalán.
Felkészültek Ferihegyen is az ebolajárvány esetleges megjelenésére, egy, a londonihoz hasonló elkülönítő szobát hoztak létre a reptéren – közölte a Blikk.
Idén az első hét hónapban 184 ezerrel több utas fordult meg a budapesti reptéren, mint 2011-ben, amikor még működött a Malév – írta a Napi Gazdaság.
Rekordforgalmat regisztrált a Budapest Airport júniusban: 8,4 százalékkal nőtt az utasszám 2013 júniusához képest. A növekedés egy sor új járat elindításának, valamint a járatkapacitások növelésének köszönhető.
A repülőtér 2015 szeptemberéig 3 millió euróból megépíti és átadja a Wizz Airnek a 2000 négyzetméteres hangárt, a beruházással legalább 70 új munkahelyet teremtenek.
Csaknem egy évtized után ismét vasúton kapott kerozinszállítmányt a Ferihegyi repülőtér – közölte a Budapest Airport. A repülőtér 180 millió forintért újíttatta fel az iparvágányt, hogy az ellátásbiztonság növelése érdekében a meglévő üzemanyagvezeték mellett alternatív beszerzési útvonalat biztosítson.
A légi forgalmi dolgozókat képviselő LESZ közölte: már nincs jogi akadálya annak, hogy sztrájkot hirdessenek Ferihegyen a munkakörülményeikkel elégedetlen üzemanyag-kiszolgálók. A repteret üzemeltető cég szerint nincs sztrájkhelyzet, csak a szakszervezet szítja a hangulatot.
Áprilisban 758 709 utast regisztráltak, ez 8,1 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor. Az év eleje óta 6,1 százalékos bővülést mértek, ami duplája az EU-s adatnak.